2020 vége felé úgy döntöttem, törlöm magam a Facebookról és az Instagramról, de már jó ideje érlelődött bennem a gondolat.

Facebookon kb 2008 óta voltam fenn, Instagramon is 6-7 éve tuti. Facebook-on leginkább képeket osztottam meg, magamról, a Kiskutyámról, a nyaralásaimról, élményeimről, elsősorban magamnak. Ezért is tetszett meg nekem annyira az Instagram! Imádtam időnként visszanézni az albumjaimat, az instámat is sokszor visszatekertem az elejére, még akkor is, amikor 5000(!) posztom volt. Igen, egy időben instára napi szinten töltöttem fel képeket. A megszállottja voltam.

A másik dolog, amire viszonylag sűrűn használtam ezeket a platformokat, az a számomra triggerelő emberek követése és nézegetése volt. Legyen szó akár egy pasiról, akiért odavoltam, egy csajról, akire irigy voltam, vagy bárkiről, aki valamiért a bögyömben volt. Persze volt, akit időről-időre letiltottam és feloldottam, mert nem tudtam eldönteni, hogy árt-e nekem az illető látványa, vagy akár jó is lehet, mert így feldolgozhatom azt a témát, amit elindít, megmozgat bennem.

Az egyik legnegatívabb hatás -szinte végig a social media jelenlétem alatt- az akaratlan összehasonlítgatás volt másokkal, ami persze el tudott bizonytalanítani. Az idegesítő, bosszantó, lehúzó energiákat árasztó embereket és oldalakat idővel jobbnak láttam lekövetni. Az sem volt kellemes, amikor régi szerelmi ügyek a nagy nyilvánosság előtt zajlottak, a viták, a szakítások, majd békülések. Be is fejeztem a párkapcsolataim nyilvános megélését, nem nagyon tettem fel képeket, sőt, egy idő után azt sem, hogy párkapcsolatban vagyok. Na, és az a villogó jelzés a telefonon, vagy a piros kis szám a sarokban, hogy üzenetem jött... főleg, amikor épp bele voltam bolondulva valakibe és alig vártam, hogy jelentkezzen... durva fizikai reakciókat váltottak ki belőlem! Vagy amikor hirtelen felbukkant a kis üzenet buborék a képernyőn... a szívem majd' kiugrott! Ezeket a funkciókat is kikapcsoltam idővel, utána sokkal kevésbé voltam ráfüggve az értesítésekre.

Pár évvel ezelőtt kezdtem tudatosítani, hogy annyira talán nem kéne mindenféle privát infót megosztanom magamról. Egy ismerősöm mesélt a cyber biztonság fontosságáról, az ő hatására töröltem minden személyes infót az adatlapomról: iskolák, munkahelyek, lakóhelyek, e-mail cím stb. A lakcímemet és a telefonszámomat sosem írtam ki. Az utazásaimról is már csak utólag posztoltam képeket, amikor már itthon voltunk, egyrészt biztonsági okból, másrészt arra is tudatosan elkezdtem figyelni, hogy amikor valahol valamit csinálok, akkor igyekezzek megélni a pillanatot, és nem azonnal feltölteni róla képet és azt figyelni, hogy hány lájk jött rá...

Ráéreztem arra, hogy kellenek a határok, ha nem akarom, hogy beszippantson a közösségi média világa. Végül is erre való a Beállítások menüpont, ahol ki-be lehet kapcsolni bizonyos funkciókat. Mint pl. a már említett értesítésekről való jelzések, vagy hogy az engedélyem nélkül nem jelölhetnek meg képeken. Azt is beállítottam, hogy 30-40 perc után jelezzen az applikáció, és akkor aznap igyekeztem nem használni többet. Az utóbbi években rendszeresen tartottam digitális detoxokat, amikor 1-2 hétre, általában a szabadságom idejére teljesen letöröltem a Facebook és Instagram alkalmazásokat. Nagyon felszabadító és üdítő tapasztalás volt!

A mindennapos insta posztokból akkor kezdtem visszavenni, amikor azt éreztem, ez a folytonos kiáramlás kimerítő, és egy idő után már nincs mit "adnom". Facebookon is már csak a kedves emlékeimet osztottam meg, illetve számomra érdekes és építő jellegű cikkeket vagy videókat, hátha másoknak is hasznos lehet. A külvilágból érkező negatív híreket szándékosan igyekszem távol tartani magamtól (többek közt ezért nem is tévézek évek óta). Ez az igényem a tetőfokára hágott 2020-ban. Nem azért, mert homokba dugom a fejem -a fontosabb, érdemi infók így is mindig eljutnak hozzám-, hanem azért, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy 600 ember (és több száz oldal) véleménye, gondolatai, életének apró részletei, napi szinten, több órán át jóval több információ, mint amit be tudnék és be szeretnék fogadni. Ezért a követés leállítás funkcióval gazdagon éltem az utóbbi időben.

Tavaly Instagramon csomó olyan képet archiváltam, amik a rossz időszakaimra, negatív lelki állapotaimra emlékeztettek, vagy csak már nem tetszettek. Nem mintha a múltat törölni lehetne, de gondoltam, azért nem baj, ha nem ezt nézegetem állandóan. Kétélű dolog ez a nosztalgia, mert ártó, de kellemes is lehet. Én úgy döntöttem, a kellemetlen emlékeket elengedem. Messengeren kikapcsoltam az elérhetőségem láthatóságát. Facebookon már nem lehetett írni az üzenő falamra, sőt a születésnapomat is töröltem, így csak azok az emberek köszöntöttek fel, akik emlékeztek a dátumra, és akik vették a fáradtságot, hogy privát üzenetet írjanak nekem. Szerintem így sokkal személyesebb, és tényleg csak olyanok írnak, akiknek számítok. Nem mellesleg, nem azzal telik a születésnapom, hogy kvázi vadidegeneknek válaszolgatok egész nap az üzenőfalamon. Az meg sosem érdekelt, hogy más lássa, mennyien "szeretnek"...

Nemrég láttam egy dokumentumfilmet (Social dilemma), amiben social media alkotók mesélnek arról, hogy hogy' van ez az egész rendszer kitalálva, hogyan manipulálnak minket, hogyan tesznek minket szándékosan függővé, és hogyan vált a mobiltelefon az életünk irányítójává, amit még a wc-re is magunkkal viszünk. Ekkor fogalmazódott meg bennem a szándék, hogy mostantól én irányítom, használom a közösségi oldalakat, nem pedig fordítva! Az utolsó lökést pedig egy ismerősöm adta meg, aki már 1 éve törölte magát mindenhonnan, és köszöni szépen jól van, sőt, jobban, mint valaha!

Eleinte azért bennem is felmerült, hogy nem fog-e hiányozni a jó oldala mindennek, de nem. Mindent meg lehet oldani más úton-módon! Messengeren ugyanúgy fent vagyok, bárki elérhet, aki akar. Amúgy is a személyesebb, intimebb kapcsolatokat preferálom. Képeket, videókat elküldöm üzenetben a közeli ismerősöknek. Mindent, ami érdekel, megtalálok más fórumokon. Volt olyan, hogy valami infót vissza akartam keresni, de legalább használnom kell a memóriámat... Youtube-ot, Pinterestet, Snapchatet még mindig használom, de mértékkel, kontrolláltan és a magam szórakoztatására. Illetve elindítottam a személyes blogomat, ahol kiadhatok magamból mindent - a gondolataimat, képeimet - koncentráltan, annak, akit érdekel.

Amióta leléptem a közösségi oldalakról, jóval több a szabadidőm, amit más, hasznos tevékenységekre fordítok (testmozgás, alkotás, beszélgetés...). Mivel alig látok most influencereket vagy tőlem távol álló embereket, sokkal kevésbé hasonlítgatom magam másokhoz, ezek a folyamatok ugyanis, mint mindenkiben, bennem is működtek tudat alatt. És persze, a való életben is érnek kellemetlen hatások, találkozom mérgező emberekkel, negatív információkkal, de így legalább a mennyiséget tudom befolyásolni.

Számomra ez volt a helyes döntés, és hiszem, hogy a jövőben tovább fogom élvezni a "láthatatlanság" áldásait! :)