Nem tudom, pedig már nagy vagyok.

Mindig is csodáltam azokat, akik már a gimiben tudták, hogy mivel szeretnének foglalkozni. Sőt, volt, aki már akkor sikereket ért el pl. valamilyen sportban. Én azt se tudtam, milyen főiskolára jelentkezzek, mert nem volt egy olyan műfaj sem, ami kifejezetten érdekelt volna. Szerettem rajzolni, de abból -ugye- nem lehet megélni... Meg mindig jó volt a logikai- és a nyelvérzékem, de annyira nem, hogy ezekkel kezdeni akarjak valamit. Így jelentkeztem 5 különböző helyre, és az "nyert", ahova felvettek. A fősuliról egy kereskedelmi közgazdász diplomával (és pár nyelvvizsgával) távoztam, de még mindig halvány gőzöm nem volt arról, hogy mit kezdjek magammal.

Persze, elkezdtem dolgozni, de sehol nem maradtam 2 évnél tovább. Számos területen kipróbáltam magam: kereskedelem, marketing, adatfeldolgozás, recepció, pénzügy... Évekig dolgoztam ruházati területen, voltam a multik modern rabszolgája, belekóstoltam a filmes szakmába, és saját vállalkozással is próbálkoztam a kézműves piacon. Tudom, milyen beosztottnak és vezetőnek lenni. Végeztem fizikai és szellemi munkát, dolgoztam hétfőtől péntekig, és egész hetes, rugalmas munkaidőben. Voltak nagyon monoton, és változatos, kreatív feladataim is. Valahol nagyon kilógtam a sorból, és valahonnan a legjobb barátaim lettek a kolléganőim. A havi keresetem pár tíz és több százezer forint között mozgott. Sokféle dolgot, sok irányból megtapasztaltam, az tény.

Egy biztos, ha valahol nem érzem jól magam, nem érzem, hogy megbecsülnek, nem tölt el örömmel a munkavégzés, nem vagyok az adott munkakörömben boldog és kiteljesedett, akkor tovább lépek. Addig megyek, amíg meg nem találom az "Igazit"! Nem fogom fel kudarcnak, hogy 34 évesen még nem futottam be a "szakmámban". A tapasztalat az tapasztalat. Az már az enyém, örökre. Kérdés, hogy mit kezdek vele. Valahogy így voltam a pasizással is, és jól tettem, hogy nem alkudtam meg, míg meg nem találtam a párom mellett a helyem!

Időről-időre leülök, és elgondolkodok azon, hogy valójában mivel akarok foglalkozni? Összeszedem, miket szerettem az eddigi munkáimból, mi az, amiből biztosan nem kérek többet, mihez értek... Nekem nagyon fontos a pozitív, motiváló társaság és a kellemes munkakörnyezet. Szeretek másoknak segíteni, logikus a gondolkodásom, kreatív megoldásokra törekszem, jól kommunikálok, bizalmat keltek az emberekben. Stabilitásra, ugyanakkor változatosságra vágyom. Igénylem a pörgést, ahogy a fókuszált, csendes munkavégzést is. Szeretek szabadon szárnyalni, de kellenek a keretek. Szeretek önállóan dolgozni, de a csapatmunkát is élvezem. Létezik egyáltalán olyan foglalkozás, amire mindez illik?! Néha jönnek ötletek, de valahogy nincs meg az az EGY irány, amerre 100% meggyőződéssel és erőbedobással elindulnék. Kezdem azt hinni, hogy nincs is nekem való szakma, vagy csak még nem találták fel...

Elfogadtam, hogy én nem az az ember vagyok, aki már kislányként tudta, mi szeretne lenni felnőttként. Akinek valamihez olyan kirívó tehetsége volt, hogy kérdés sem volt számára vagy a környezete számára, mi az ő pályája. Aki már építgeti, vagy felépítette a karrierjét. De semmi baj, nem vagyunk egyformák. Már nem érzek akkora nyomást magamon, mint fiatal felnőtt koromban. Az én időm is eljön. Tudom, hogy nekem is fontos feladatom van ezen a Földön, csak még nem találtam rá. De az is lehet, hogy több különböző, részidős meló lenne képes megfelelni a széleskörű elvárásaimnak! Eléggé begyöpösödött gondolkodásra vall, hogy egyetlen tökéletes munkakör ki tud elégíteni. Elvégre, ez nem párkapcsolat, hogy Egy mellett "kelljen" letennem a voksomat.

Végső soron örülök, hogy ennyi tapasztalatot szereztem, és hogy nem ragadtam le egy helyen sem! Nyitott vagyok az újdonságokra, a tanulásra. Akár arra is, hogy több lábon álljak. Nem láttam olyan mintát, ami az én helyzetemre megoldást nyújtana. Amúgy, melyik a jobb? Ha mutatják az irányt, vagy ha semmi kiinduló pont nincs? Könnyebb lenne, ha beleszülettem volna egy orvos vagy ügyvéd családba, vagy egy családi vállalkozásba, ahol előre tudják, hogy mi lesz belőlem? Nem hinném. Így sem egyszerű ez az önmegvalósítósdi, de nem lehetetlen! Csak magamnak kell felfedeznem az utat, akár egy új utat, ami számomra járható. Egy biztos. Inkább vagyok egy még mindig kereső 30-as, mint olyasvalaki, aki eladta a lelkét, a tehetségét és az álmait egy olyan munkáért, amitől boldogtalan.

Legutóbbi bejegyzéseim