Először is, nem mondom, hogy életem minden területét úgy élem, ahogy szeretném. De sok jó és örömteli dolgot megteremtettem már magamnak tudatosan, így van némi tapasztalatom a témában. Ami pedig a jövőbeli terveimet illeti, szeretem, hogy mindig van miért fejlődni, előre menni, "dolgozni"!

Az én kis teremtési "know how"-m kialakult magától az évek során.

A Kiskutyámmal kezdődött. Sosem volt kutyám, de kb. 7 évvel ezelőtt jött az érzés, és eldöntöttem, hogy szeretnék egyet! Nem voltam jártas a témában, nem ismertem fajtákat, sem tenyésztőket. Kitöltöttem néhány tesztet, hogy az életvitelem, körülményeim, elképzeléseim alapján milyen eb illik hozzám. Több különböző kérdéssor ugyanazt a 2-3 típust adta ki. Mivel jellemzőben elég hasonlóak voltak (kistermetű terrierek), gondoltam, lássuk, melyik tetszik! Nagy kedvencem az amerikai staffordshire terrier, és egy ilyesmi fizimiskájú, kisméretű fajta szerepelt a listán: a Boston terrier. Utána olvastam és beleszerettem! Keresgéltem tenyésztőket, de épp nem volt elérhető kis kutya, vagy új alom sehol. Nemsokra rá láttam valahol, hogy vannak eladó kölyök Boszik, felvettem velük a kapcsolatot, elmentem megnézni őket, és egy négylábú angyalkával tértem haza.

Később tudatosítottam a folyamatot és finomítottam a lépéseken. Megjártam már pár albérletet, így van elképzelésem az álom-lakásról. Szerintem minden témában szükséges néhány pozitív és negatív tapasztalatot szerezni, hisz ezekből tudok kiindulni, hogy mi tetszett nagyon, és mi az, amit biztosan NEM szeretnék még egyszer. Pontosan és részletesen megfogalmazom magamnak még a keresés előtt, hogy milyen helyen szeretnék lakni, milyen tulajdonságokkal rendelkezzen a kecó, és hogyan szeretném érezni magam a leendőbeli otthonomban. Természetesen nézegetem az albi oldalakat, és írok, ha valamelyik megtetszik, de válogatós vagyok. Egyszer feltöltöttem egy képet magamról és a Kiskutyámról, egy kísérő szöveggel. Nyerő ötlet volt, mert a csaj, aki olvasta a leírásomat, kutya fan volt, és életem legszuperebb lakását köszönhettem neki!

Hasonló elvek mentén találtam meg Életem Párját is, erről egy korábbi bejegyzésemben már írtam részletesen.

Annyi csodát ígérő módszerről hall az ember, hogy hogyan kell megvalósítani az álmokat. Van, aki a vonzás törvényében hisz, valaki Istenben, valaki a saját erejében. Én mindebben hiszek. Tapasztalataim alapján a következők a teremtési folyamat szükséges lépései:

• A legelső a szívből jövő, tiszta szándék megfogalmazása és kinyilatkoztatása. Azért fontos, hogy a kitűzött cél a lelkemből fakadjon, mert akkor predesztinálva vagyok a sikerre. A megfogalmazás történhet szóban vagy írásban, de minél részletesebben. Ha csak úgy félig-meddig tudom, hogy mire vágyom, akkor félmegoldásokat fogok bevonzani, aztán korrigálhatok egy következő alkalommal... (Kivéve a hogyan-t, ahhoz nem szabad ragaszkodni! Sokszor nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzeltem, hanem egy másik úton-módon, amire nem is gondoltam volna, és ami akár sokkal jobb végkifejletet hoz!) Kinyilatkoztatni pedig nem azt jelenti, hogy megosztom a Facebookon, hanem hogy kiküldöm az Univerzumba, csak úgy képletesen.
• Cselekvő erő - bizony bele kell tenni, nincs mese. Vagyis, amit részemről meg tudok tenni fizikailag is az ügy érdekében, azt megteszem. Tehát ha új képzettséget szeretnék, keresek tanfolyamot, jelentkezek rá, befizetem, bejárok az órákra, rendesen felkészülök, elmegyek a vizsgákra, és így tovább.
• Minden teremtéshez létezik a megfelelő partner, a megvalósuláshoz szükséges az ő szándéka, az ő cselekvő ereje is. Pl. amikor az Igaz Társamat kerestem, és megfogalmaztam magamnak, hogy ő és a kapcsolatunk milyen legyen, azt is tudnom kellett, hogy valahol létezik egy ilyen férfi, és egymásra fogunk találni. Ha úgy álltam volna hozzá, hogy áhh ilyen pasi tuti nincs, még most is várhatnám... De ha pl. egy konkrét típusú, színű autót szeretnék vásárolni, értelem szerűen valahol léteznie kell egy kereskedőnek vagy tulajdonosnak, aki szándékozik eladni az én igényeimnek megfelelő gépjárművet, hogy sikeres legyen a dolog.
• Kell, hogy egy Felsőbb Erő (Isten) akarata is egyezzen a szándékommal. Volt már olyan álmom, amiért mindent megtettem, mégsem kaptam meg az Élettől, és olyan is volt, hogy valamit szerettem volna, megkaptam és rájöttem, hogy mégsem az igazi. Hiszem, hogy ezek azért történnek, mert az a valami/valaki nem nekem való. És elfogadom. Beláttam, hogy nem minden megvalósulás okoz örömöt. Nem azt mondom, hogy e nélkül nem lehet sikereket elérni, de az eredmény tuti nem lesz ugyanaz! Lehet, hogy sokkal többet kell érte küzdeni, sok mindent fel kell áldozni, és a végén talán meg sem éri. Egy biztos: ami "meg van írva", az természetesen és könnyedén lép be az életembe.
• A Hitem teremti a valóságomat. De nem elég csak hinni benne, tenni is kell érte! Viszont a hitemet a teremtés folyamata alatt végig tartanom kell. Én ezt a naplómba írt megerősítésekkel, és vizualizációkkal szoktam megtámogatni, lehetőleg minden nap.
• Rómát sem egy nap alatt építették fel. Vagy azt is mondhatnám: türelem rózsát terem. Persze, léteznek instant teremtések, de a nagyobb vágyakhoz idő kell. Megvan a szándékom, kinyilatkoztattam, tettem is érte, hiszek is benne, mégsem történik semmi. Itt lép be az én elgondolásom szerint a másik személy (vagy személyek) és a Felsőbb akarat. Ezek rajtam kívül álló, tőlem független energiák, és van az úgy, hogy másban még nem érett meg a szándék, a cselekvés, vagy az isteni időzítés nem megfelelő. De addig sem kell csüggedni, csak várni és tudni, hogy attól, hogy nem látom nyomát fizikailag, még történhetnek a háttérben a dolgok!
• Az előző ponthoz szorosan kapcsolódó, végső feladat nem más, mint az elengedés. Véleményem szerint ez a legnehezebb feladat, de most már egész jó vagyok benne! Fontos, hogy nem az álmaimat engedem el, hanem az akarást! Ha tudom, hogy mindent megtettem, akkor nincs más dolgom, mint élvezni a folyamatot és egyáltalán, az életemet! Általában ekkor érkezik meg a várva várt Csoda... :)