Jobb félni, mint megijedni. Mi van? Miért lenne jó félni valamitől, még mielőtt megtörténne? Teljesen felesleges. Ráadásul, ez alapján az egész életemet félelemben tölthetném.

Nemrég hallottam valahol, hogy az aggódás valójában kétszeresen okoz kellemetlenséget, előre, és amikor bekövetkezik az aggodalmunk tárgya - már, ha egyáltalán bekövetkezik. De én hiszek abban, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat, vagyis, ami miatt aggódok, azt be tudom vonzani. Ezért én igyekszem ezt a témát elengedni.

Erre az évre megfogadtam, hogy addig nem fogok aggódni, amíg nem állok szemtől-szemben valamilyen problémával. Elég hamar jött is a próbatétel: ennek a hétnek a témája az aggódás, és annak elengedése volt. Szerencsére nem úgy állok hozzá, hogy engem ver az Isten, mert már megtanultam, hogy fejlődni a nehézségek árán lehet, de minimum a komfort zónán kívül. Szóval ezeket lehetőségnek fogom fel.

Az Újévet új célokkal kezdtem, amiket lebontottam napi lépésekre. A hét elején egész jól tartottam magam a tervhez, de hét közepére felborulni látszott. Egyik este közbejött pár dolog, és ettől befeszültem. Egyszerre rám nehezedett a sok teendő, és amúgy is kicsit talán túlvállaltam magam. A váratlan teendők miatt elengedtem az aznapra betervezett programjaimat, utána megnyugodtam, és végül majdnem mindent meg is tudtam csinálni, amit akartam.

Az ijesztett meg, hogy ha nem viszem véghez, amit elterveztem, akkor talán ellustulok, elvesztem a motivációm és feladom. De meg kell bíznom magamban, hogy pár alkalom kihagyás után is vissza tudok állni a "pályára"! Rá kellett jönnöm - így 1 hét után -, hogy nem lehet mindent tökéletesen megtervezni. Szeretnék tenni azért, amiért tudok, de rugalmasabb leszek a megvalósításban! Azt is beláttam, hogy ha 1 vagy 2 napig nem teszek a céljaimért, az nem jelenti, hogy nem valósulnak meg. Sőt! Az elengedés is a teremtés része!

Az első munkanapomon, már az úton automatikusan elkezdett befeszülni a nyakam és a vállam, pedig végül tök nyugis volt a nap. Szerintem ez egy rossz berögződés, a test valahogy emlékszik, hogy ott ér a legtöbb stressz, és már előre így védekezik. Ezért tudatosan odafigyeltem, hogy lelazítsam a vállamat, és jött egy gondolat, amit egész nap mantráztam magamban:

"Jelen pillanatban teljesen gondtalan vagyok."

A hét folyamán azért előjöttek az aggodalomra okot adó helyzetek: határidők, hibák, akadályok... és persze az emberek szorongásai és mártírkodása. De én nem voltam hajlandó átvenni mások negatív érzéseit, és végül egész kellemes, tevékeny hetem volt a melóban! Ha hiba történt, a megoldásra irányítottam a fókuszt, ha valaki negatív kezdett lenni, pozitív irányba tereltem a témát, vagy csak kimaradtam belőle.

Természetesen a saját munkámat a legjobb tudásom szerint végzem és vállalom érte a felelősséget. De meg kell találni az arany közép utat, és valahol meg kell húzni egy határt! Pl. ha tudok, szívesen segítek, de nem dolgozok mások helyett; más figyelmetlensége miatt nem okolom magamat; mások helyett nem vállalom a felelősséget, vagyis a rajtam kívül álló dolgok miatt nem aggódom! És a héten sikerült is ehhez tartanom magam.

Ha valamiért képes vagyok teljes szívből aggódni, az a Kiskutyám. Sajnos a hét elején a kis szaros erre okot is adott. Az egyik szemére elkezdett hunyorogni, de nem pánikoltam. Borogattuk, de nem javult, így elvittük a dokihoz, és kiderült, hogy valami felsértette a szemét. Három féle szemcseppet kell neki adni, plusz szurit és gallért is kapott szegénykém. Legrosszabb esetben műteni is kell, de nem estem kétségbe. Tettük, amit tenni kellett, és bíztam a gyógyulásában. Hétvégén voltunk kontrollon, hála az égnek, már sokkal szebb a szeme, de még a jövő héten folytatjuk a kezelést. Idén ez az első konkrét negatívum, amit a saját bőrömön éreztem, de szerintem jól "vizsgáztam".

Az aggódás és aggodalmaskodás nemcsak felesleges, de káros is, mert már a probléma bekövetkezte előtt felemészti az embert. Ha azt érzem, hogy valamin előre elkezdenék stresszelni, van egy módszerem, amivel leállítom magam. Mély levegőket veszek, ha valamit épp csinálok, azt abbahagyom 1 percre, ha tudom, behunyom a szemem, és közben tudatosítom magamban, hogy éppen hol vagyok és mit csinálok. Pl. "én most itt ülök a metrón és utazom" vagy "én most itt vagyok az irodában és viszem fel az adatokat a gépbe". Ezzel a kétségbeejtő jövőbeli szituációból a jelenbe hozom magam, ami már nem is olyan ijesztő.

Ha pedig megtörtént a baj, a megoldásra kell koncentrálni. Persze, nekem is nehéz az érzelmeket kontrollálni és higgadtan cselekedni... De az a felismerés segített, hogy az aggódás valójában egocentrikus dolog, ilyenkor az én saját (veszteségtől, fájdalomtól való) félelmem hatalmasodik el rajtam. Helyette inkább arra érdemes figyelnem, hogy hogyan segíthetek, mit tehetek a Másikért, és azért, hogy megoldódjon a helyzet?!

Minden negatív érzelemnek megvan az ellentétpárja, az aggódásnak a Hit az. Ha elkap a rossz érzés, tudatosan előveszem a hitemet, és emlékeztetem magam, hogy minden rendben lesz.Végső soron a görcsöléssel csak bevonzom a gondokat, és így blokkolom a saját életemet! A hét tanulsága, hogy ha elengedem az aggódást, akkor kisimul előttem az út, és minden részlet varázslatos módon a helyére kerül! :)

Legutóbbi bejegyzéseim