Én nem az a kislány voltam, aki mindig a szőke hercegről és menyasszonyi ruháról álmodott. Én az a kislány voltam, aki egész gyerekkorában azt hallotta: "Soha ne menj férjhez!" Szóval, a boldog párkapcsolathoz nem igazán kaptam útmutatót...

De persze tiniként, mint mindenki, én is vágytam a szerelemre. 18 évesen jöttem össze az első barátommal, közel 6 évig voltunk együtt. Majd a szakítás után 2 hónappal megismertem a második pasimat, vele is ugyanennyi időt jártunk. Két nagyon különböző dinamikájú kapcsolat volt, és mindkettőből sokat tanultam, de egyikőjük mellett sem éreztem, hogy ez örökké fog tartani.

Szerintem a legtöbben, akik így érzünk, nem mindig hallgatunk a megérzéseikre, figyelmen kívül hagyjuk az intő jeleket... És megállapodunk egy olyan kapcsolatban, ami csak "elég jó", vagy "nem is olyan rossz", vagy kifejezetten abuzív. Én végül a szívemre hallgattam, és mindkét románcnak véget vetettem, pedig az utóbbi már esküvőbe hajlott volna. Viszont pont az adta meg az utolsó lökést, hogy feltettem a kérdést, valóban így akarom leélni az egész életemet? És a válaszom az volt, hogy nem.

Az is segített a döntésemben, hogy a környezetemben akad két olyan pár is, akikről tudom, hogy nagyon jól működik a kapcsolatuk, és őket látva úgy voltam vele, ha LÉTEZIK ilyen, akkor én is ezt akarom! Olyan kevés pozitív példát lát az ember, pedig ez erőt és reményt ad, legalább is nekem mindenképp! Nem szoktam másokra irigykedni, sőt. Ha valaki valamiben jobb, mint én, örülök neki és megnézem, vagy megkérdezem, ő mit csinál másképp, és én is elkezdek máshogy állni a dolgokhoz.

Szóval, szingli lettem 30 évesen. Számot vetettem, hogy mit tanultam az elmúlt 12 évből, mi az, amire vágyom, és mi az, amire nem? Írtam is egy listát róla: hogy' nézzen ki, milyen személyiség legyen, hogyan bánjon velem... Majd pár hónap eltelte után belevetettem magam a társkeresésbe. Tinderen próbálkoztam először, mert az egyik legjobb barátnőm hasonló oldalon talált rá Élete Szerelmére. Volt pár elcseszett randim, de megismertem 1-2 férfit, aki nagyon bejött nekem! Túl hamar rájuk is kattantam, ők meg ettől behúzták a kézi féket. Ma már értem, miért.

Túlságosan rágörcsöltem arra, hogy ha már ennyi idő után VÉGRE elkezdtem hinni az Igaziban, akkor most már szeretnék mielőbb Vele lenni!! Türelmetlen voltam. Ezért jöttek a pofonok. Nagyon hasonló típusú férfiak "találtak meg", valójában én vonzottam be őket. Senkivel nem tudok viszonyba kerülni, akivel nem vagyok egy rezgésen. Nyilván, valahol éreztem, hogy ez nem véletlen. Hogy egymás után találnak be azok a pasik, akik előadják, mennyire odavannak értem, majd megfutamodnak.

Az egyikről el is hittem, ő lehet Az. Pedig csak néhányszor randiztunk, és igazán sosem szánt rám időt. Mindig akkor jelentkezett, amikor neki volt szüksége rám, de amint megpendítettem neki, hogy érzéseim vannak, és elmélyíteném a kapcsolatot, visszavonulót fújt. Azt mondta, hogy most nem áll készen egy komoly kapcsolatra. De azért írogatott. Én meg válaszolgattam, mert élt bennem a remény. Túl sokáig. Nem tudtam elengedni azt az illúzió várat, amit köré építettem. Akkor lett végleg elegem a csiki-csuki játszmából, amikor megtudtam, hogy összejött egy lánnyal. Egyszerre voltam dühös, csalódott és összetört. De nem miatta, magam miatt. Amiért olyasmit láttam bele, ami sosem létezett...

Ezután annyira elegem lett a pasikból, a randizgatásból és összességében a párkeresésből, hogy megfogadtam, csak magammal foglalkozom! Mostantól én leszek az Első az életemben, és minden hímneművel közöltem, aki az utamba került, hogy csakis barátok lehetünk. Azért éltem a lehetőséggel, ha a srácok így is akartak velem lógni. Filmeztünk, beültünk egy italra vagy kajálni valahova, elmentünk koncertre, fürdőzni, korizni. Egymagamban is eljártam étterembe, moziba, még utazgattam is egyedül! Megajándékoztam magam egy szép gyűrűvel, eljártam masszíroztatni... Szóval, megtapasztaltam, hogy nincs szükségem partnerre ahhoz, hogy boldog legyek! Elkezdtem becsülni Magam.

A listámat az Igaziról újra írtam, de ezúttal azt fogalmaztam meg, hogy' szeretném érezni magam a párom mellett ! Pl. olyannak szeressen, amilyen vagyok, támogasson mindenben, hagyjuk meg egymás szabadságát, legyen meg a bizalom, a tisztelet, lehessen vele őszintén beszélni komoly, kényelmetlen dolgokról is, ökörködjünk, nevessünk jókat együtt, érzelmileg és fizikálisan érezzem magam biztonságban mellette, éljünk át közös kalandokat, bánjon velem Királynőként... Az egyéb, (külsőre, korra stb. vonatkozó) elvárásaimat elengedtem, és arra fókuszáltam, hogy elfogadva, szeretve, megbecsülve = boldognak érezzem magam a leendőbelim mellett! Majd ezután azt is elengedtem, hogy most azonnal találkozzak vele. Rábíztam a sorsra, tudtam, hogy amikor eljön az ideje, úgyis megtörténik! És csak élveztem a szingliség adta szabadságot és függetlenséget! :)

Az egyik fiú haveromhoz jártam masszíroztatni. Tök jókat dumáltunk, egyre szimpatikusabb lett, sok közöset felfedeztem magunkban, az értékrendünkben, és megláttam, hogy a kora ellenére (5 évvel fiatalabb nálam) nagyon érett, ambíciózus és stabil férfi. Ami ritka manapság. Elkezdtünk a foglalkozásokon kívül is talizni, kettesben ide-oda menni, rengeteget beszélgettünk. Az volt a legjobb, hogy mivel csak barátilag voltunk együtt, nem akartuk felszedni egymást, csak önmagunkat adtuk! Mivel mindketten szeretünk utazgatni külföldre, még Bécsbe is kiugrottunk Karácsonykor egy napra. Ott fordult meg mindkettőnk fejében először, hogy ez lehetne több, mint barátság.

Nem olyan sokára, egy spontán, romantikus pillanatban megcsókolt és azóta együtt vagyunk. Csodálatos, hogy milyen természetesen forrta ki magát a kapcsolatunk! Teljesen elmaradtak a korai szakaszban szokásos játszmák, manipulációk, titkolózások, félrevezetések... Ekkora a lényeget már tudtuk a másikról. És minden, amit megkedveltünk egymásban, az a színtiszta valóság volt, mivel sosem mutattuk másnak (szebbnek, jobbnak) magunkat. Nem mondom, hogy nekünk nem kellett összecsiszolódnunk, kiismernünk alaposabban egymást vagy kompromisszumokat kötnünk! De annyira jól működik köztünk a kommunikáció, kimondjuk, ha valami nem tetszik, mindketten félre tudjuk tenni az egónkat, mindezt úgy, hogy tiszteljük és szeretjük egymást. És, minden vágyam megvalósult, amit a legutóbbi listámban megfogalmaztam!

Mi ketten nagyon jó párost alkotunk. Mondhatom, hogy olyan kapcsolatunk van, amiről mindig is álmodtam, tán még annál is jobb! Örülök, hogy nem alkudtam meg egy pasi mellett sem, félelemből, hogy találok-e mást vagy, hogy kiszaladok az időből, hogy van-e olyan, akivel minden "tökéletes" lesz... Örülök, hogy hittem Magamban, a megérzéseimben, és addig mentem, amíg megnyugvásra nem találtam az Igazi mellett! Igaz a mondás: "Aki mer, az nyer!" :)

Legutóbbi bejegyzéseim