2021 - A Felszabadulás éve

Üdv a világomban!


"Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé." - Dr. Bubó


Legutóbbi bejegyzéseim

Március óta 180°-os fordulatot vett az életem. MINDEN megváltozott körülöttem. Részben tudatos lépések voltak ezek, de volt, ahol az Élet és mások is közbeszóltak. Az viszont kizárólag rajtam múlik, hogyan élem meg ezeket.

Először is, nem mondom, hogy életem minden területét úgy élem, ahogy szeretném. De sok jó és örömteli dolgot megteremtettem már magamnak tudatosan, így van némi tapasztalatom a témában. Ami pedig a jövőbeli terveimet illeti, szeretem, hogy mindig van miért fejlődni, előre menni, "dolgozni"!

A futás a második kedvenc mozgásformám, de nem volt ez mindig így. Gyerekkoromban sokat sportoltam. Nem azért, mert szerettem volna, hanem mert kellett. Heti többször jártam edzésekre, de versenyeken nem indultam. Annyira nem voltam jó, sem motivált. A futást kifejezetten gyűlöltem, volt, hogy sírva mentem edzeni. A vége az lett, hogy abbahagytam a...

Kiemelt bejegyzéseim

Melyiket válasszam?

"Boldog szingli korszakomban fogalmazódott meg bennem az a gondolat is, hogy szeretném megtartani a függetlenségemet, ugyanakkor szeretnék egy társat magam mellé. Eleinte olyan pasikat vonzottam be, akik úgy érezték, ha elköteleződnek egy párkapcsolatban, azzal önmagukat, az eddigi szabad, felhőtlen életüket áldozzák fel, és hiába kedveltek nagyon, mégsem engem/minket választottak. Nem értettem, miért gondolják, hogy a kettő együtt nem lehetséges, én hittem abban, hogy igen!"

2021 - A Felszabadulás éve

"Az év végi rituálémba tartozik, hogy végig gondolom a terveimet és megfogalmazom a szándékaimat a következő évre. Először is, eldöntöttem, hogy teljesen mindegy, hogyan alakulnak a külső körülmények 2021-ben, én élvezem az életet, akkor is, ha egyedül vagyok, akkor is, ha másokkal. Akkor is, ha otthon vagyok, akkor is, ha kimegyek a nagyvilágba. Azt nem tudom, milyen korlátozások és szabályozások lesznek, de azt tudom, hogy én megtalálom a LEHETŐSÉGET, hogy jól érezzem magam!"

Miért töröltem magam Facebookról és Instagramról?

"Nemrég láttam egy dokumentumfilmet (Social dilemma), amiben social media alkotók mesélnek arról, hogy hogy' van ez az egész rendszer kitalálva, hogyan manipulálnak minket, hogyan tesznek minket szándékosan függővé, és hogyan vált a mobiltelefon az életünk irányítójává, amit még a wc-re is magunkkal viszünk. Ekkor fogalmazódott meg bennem a szándék, hogy mostantól én irányítom, használom a közösségi oldalakat, nem pedig fordítva!"

Mondd el!

Ha úgy érzed, hasznos dolgokat olvastál az oldalamon, vagy van olyan téma, amiről szeretnéd, ha kifejteném a véleményem, írd meg nekem bátran! :)

© 2021 - A Felszabadulás éve
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el